Dr. Téglás Tímea vagyok, és örömmel köszöntelek az oldalamon!
Alapvetően kutató biológus vagyok, emellett táplálkozási tanácsadóként, sport mentál coachként és edzőként szenvedélyem az egészséges életmód és a testmozgás. Célom, hogy segítsek másoknak megismerni és elérni egy egészségesebb életmódot, amely út során személyre szabott tanácsokkal, edzéstervvel, vagy mentálisan támogatlak. Bízom benne, hogy együtt elérhetjük az egészségesebb és boldogabb életet!

Bővebben rólam

A Nyíregyházi Főiskolán Biológus-bioanalitikus, majd a Debreceni Egyetemen Molekuláris genetikus, sejt- és fejlődésbiológus szakon diplomáztam. Tanulmányaim alatt genetikai és molekuláris biológiai szakterületen kezdtem meg a kutatói pályafutásomat. A főiskolai és egyetemi éveimet a többszörös profi kick-box kupagyőzelmeim tették még színesebbé. Az egyetemet követően Magyarország elit kutatóhelyein, a Semmelweis Egyetemen és az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézetében az idegtudomány területén tevékenykedtem, majd 2019-ben sporttudományokból doktoráltam a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen. Kutatási területem ekkor már az agy, a testedzés és a táplálkozás volt. A kutatással párhuzamosan folyamatosan képeztem/képzem magam a táplálkozás és edzés témaköreiben, főként külföldi képzésekkel.

2020-tól három évet töltöttem el az Egyesült Államokban, Miamiban, a Miami Orvostudományi Egyetem Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézetének munkatársársaként, ahol szintén agykutatással, ezen belül Zika-vírussal és táplálkozással foglalkoztam. A kutatási eredményeimet már számos konferencián bemutattam és publikáltam nemzetközi szaklapokban. A kutatómunkával párhuzamosan Miamiból több magyar, amatőr es profi küzdősportolónak is én irányítottam a táplálkozását és erőnléti felkészülését a hazai és világversenyekre.

Részletesebben rólam
2020-2023 Postdoctoral Associate, Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézet, Miami Orvostudományi Egyetem, Miami, FL, USA
2014-2019 Ph.D., Sporttudományok, Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2010-2012 M.Sc., Biológus – Molekuláris genetikus, sejt- és fejlődésbiológus, Debreceni Egyetem
2006-2009 B.Sc., Biológus – Bioanalitikus, Nyíregyházi Fõiskola
2022 – 3. Hely – Molekuláris Biológiai és Biokémiai Kutatói Nap, Miami Egyetem
2021 – Lois Pope LIFE Center Fellowship Award, University of Miami Health System
2018 – Nemzeti Felsőoktatási Kiválósági Ösztöndíj-Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj, Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2017 – Dr. Nádori László Predoktori Ösztöndíj, Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem
2010 – Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj
2009 – Tudományos Diákköri elismerés, Nyíregyházi Egyetem
2009 – 1. hely – 29th Tudományos Diákköri Konferencia Biológia szekció, Nyíregyházi Egyetem
2024-Sport coach (ICF Level 1), Sport-LevelUp, Magyarország
2023-Erőnléti edző, National Academy of Sports Medicine, USA
2022-Kettlebell Fundamentals, Cavemantraining, USA
2022-Személyi edző, National Academy of Sports Medicine, USA
2022-Professional Nutritionist, Kew Training Academy, USA
2021-Advanced Neurobiology I, Peking University, China
2020-Essentials of Global Health, Yale University, USA
2020-The Challenges of Global Health, Duke University, USA
2020-Science of Exercise, University of Colorado Boulder, USA
2020-Nutrition Advisor, Fab Academy, California, USA
2020-Gut Health Advisor, Fab Academy, California, USA
2020-Sports Nutrition Advisor, Fab Academy, California, USA
2020-Dietary Supplements Advisor, Fab Academy, California, USA
2014-Fitnesz-testépítés sportedző, International Wellness Institute
2013-Kísérleti állatok, állatkísérletek, Semmelweis Egyetem
2024-Sporttáplálkozástan, Nutrition, Sport Nutrition
2014-2019-Egyetemi MSc és BSc képzés: Bevezetés a mozgástudományba, Kineziológia – Prevenció és rehabilitáció, Rehabilitáció, dietetikai prevenció és rehabilitáció, Gerontológia
2017-Vezető oktató (OKJ): A személyi edzés elmélete és módszertana, Táplálkozás és testsúlyszabályozás, Testformázás, Dietetika
2024-Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége
2024-Szerkesztőbizottsági Tag, International Journal of Nutrition and Food Science
2023-Köztestületi Tag, Magyar Tudományos Akadémia, V. Orvostudományi Bizottság
2022-Szerkesztőbizottsági Tag, American Journal of BioScience
2022-Magyar Edzők Társasága
2015-Magyar Sporttudományi Társaság